2011. június 22., szerda



Öregfiúk: Góleső Sóskúton
Két év után ismét Sóskútra látogatott a Fradi öregfiúk csapata.íbr> A mieink kitűnő gárdával érkeztek, így nem csoda, hogy könnyedén szerezték góljaikat az idősebb, de rendkívül lelkes ellenféllel szemben. Bő húsz perc elteltével már 3-0-ra vezettünk. A vendéglátók ekkor találtak be először. A fradisták azonban ezután is nagy kedvvel játszottak, és a szünetig hatgólos előnyre tettek szert. Fordulás után a hazaiak lecseréltek a teljes csapatukat, így már egy fiatalabb gárdával kellett szembe néznünk. A gólparádé azonban ezt követően is folytatódott, egy óra elteltével 10-1-et mutatott az eredményjelző. A mieink nem szerettek volna ünneprontóak lenni, így a vendéglátókat is hagyták érvényesülni, akik vezettek néhány formás akciót, ebből ők is négy gólt szereztek. A Ferencvárosból Horváth és Vincze játszott kitűnően, akik nem csak négy-négy alkalomal találtak a sóskútiak hálójába, hanem gyönyörű megoldásokkal is szórakoztatták a szépszámú publikumot. A találkozó lefújását követően a rajongók elözönlötték a zöld-fehér legendákat, hogy autogramokat szerezzenek.

Sóskút - FTC 5-13 (1-7)
Balogh T. - Kiss Z., Milovanovics, Limperger, Szenes - Ebedli (Bücs), Lipcsei, Vincze O., Pintér (Lázár) - Deszatnik (Kenesei Z.), Horváth F.
Edző: Nyilasi Tibor
G: Horváth F. 4, Vincze O. 4, Kenesei Z. 2, Ebedli, Milovanovics, Lázár

Zsiga László FTC Múzeum

2011. június 3., péntek

Újra Sóskút-Ferencváros Barátságos öregfiúk labdarúgó mérkőzés!



Időpon t:2011.junius 19-én 17 órakor
Helyszín a Sóskúti Sportpálya







A fellépő neves futballsztárok névsora:
Détári
Ebedli
Törőcsik
Lipcsei
Vincze
Balogh
Mátyus
Lázár
Pintér
Deszatnik
Nyilasi
Dragóner
Horváth
Szenes
Dukon
Milovahnovic
Kiss

Mindenkit szeretettel várunk erre a nem mindennapi sporteseményre!

Üdvözlettel

Sóskúti Sportklub Egyesület

Üdvözlet

Mindenkit szeretettel üdvözlünk egyesületünk oldalán. A jövőben ezen az oldalon és persze facebook oldalunkon tesszük közzé az egyesülettel kapcsolatos híreket eseményeket.A mecseken készült fotókat videókat,interjúkat.

Reméljük elnyerjük a sportszerető Sóskúti közösség rokonszenvét és rendszeres olvasói lesznek oldalunknak,facebook oldalunknak.

Üdvözlettel az oldal szerkesztősége